Bár sok fogyasztó kevesebb csomagolással próbál termékeket vásárolni, a társadalom nagy részét bizonyos mértékben korlátozza az ár. Ez azt eredményezi, hogy a fogyasztók kénytelenek több csomagolóanyagot vásárolni, mivel valójában olcsóbbak. Ez viszont olyan légkört eredményez, amelyben az emberek nem számítanak arra, hogy megfizetik a vásárlásuk valódi árát abban az értelemben, hogy a vásárlók csak a termékért fizetnek, nem pedig a csomagolás létrehozásának és ártalmatlanításának költségeit. A túlzott csomagolás csökkentése érdekében a kormányoknak „csomagolási adót” kell kivetniük a nehezen újrahasznosítható anyagokba csomagolt termékekre, ami azt jelenti, hogy az olcsóbb termékek is a legkevésbé károsítják a környezetet. Így a hulladékkeletkezés elleni küzdelemben mind a jobb ártalmatlanítási gyakorlatok, mind pedig a nagyobb mértékű kormányzati beavatkozás fontos szerepet játszik a szupermarketek árképzésében, de véleményem szerint ez utóbbira való összpontosítás nagyobb hatást fejtene ki. A legkorábbi szakaszban a legmagasabb szintű beavatkozás a legnagyobb hatást gyakorolná a hulladékra és megőrizné a legtöbb természeti erőforrást.

Új, valódi újrafeldolgozási politikára van szükség, amely a körforgásos gazdaság elvei felé orientálódik. Ezzel nem mondom, hogy „jobban újrahasznosítanunk kell hulladékainkat”, de először is el kell kezdenünk minden csomagolásunkat újra felhasználni, és kétszer gondolkodnunk, mielőtt megvásárolnánk valamit, amelyet azután azonnal eldobunk. Új politikát kell bevezetni minden elfogyasztott élelmiszerbolt esetében, arra ösztönözve őket, hogy újrahasználható csomagokat használjanak. Például „fagyalitási” szolgáltatás jöhet létre, ha a fogyasztó általi felhasználás és a boltba való visszatérés (vagy visszaadja a szállítmányozónak) az élelmiszer szállításához használt csomagot. Egy másik lehetőség az lenne, ha felhagynánk az egyszer használatos poharakkal, akár betétfizetéssel, akár inkouragin emberek által, saját újrahasználható bögökkel. Teljes átalakulást jelent a társadalom mentalitásában, de csak kis lépésekről van szó, amelyek segíthetnek abban a nagyobb mértékű elmozdulásban, amely véleményem szerint küszöbön áll.

A piaci hiányosság klasszikus problémája, ahol információs aszimmetriák és időbeli ellentmondások tapasztalhatók. Mivel a legtöbb ember felismerte, hogy a problémát pontosan diagnosztizálták: Túl sok hulladékot termelünk, és olyan formában, amely nem barátságos és költséges a biztonságos kezeléshez.

A hulladékmennyiség csökkentésének egyszerűnek kell lennie, de amint azt a hulladékokról szóló irányelvek elmúlt három évtizede során láthattuk, a hangsúlynak változnia kell. Először is, az újrahasznosítási piacnak nemcsak pénzeszközökhöz és támogatott hitelekhez kell hozzáférnie az infrastruktúra és a kapacitás létrehozásához (ami az ágazat méretgazdaságossága miatt szükséges). De ami a legfontosabb, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az újrafeldolgozás az utolsó lépés, és az évek során túl sok figyelmet szentelt a napirendnek. A nemzeti kormányoknak szembe kell nézniük azzal, hogy a piaci beavatkozás nemcsak szükséges, hanem a körforgásos gazdaság szempontjából is előnyös, de a környezet szempontjából is előnyös. 2 rövid példák a következők:
1. A másodlagos nyersanyagok (amelyek valamilyen újrafeldolgozási folyamatból származnak) ára ritkán versenyképes. Ha az ár a meghatározó tényező, akkor a kormányoknak ösztönzőket kell teremteniük a nyersanyag-helyettesítés ösztönzésére – a szétválasztásnak meg kell történnie, máskülönben az újrahasznosítás keveset jelent a asztalhoz.
2. Valami új vásárlása gyakran olcsóbb, mint az árucikkek javítása (az elektromos és elektronikus berendezések használata). Az új (EU) 2019/2021 rendelet megkönnyíti a javítási piac számára az információkhoz és a pótalkatrészekhez való hozzáférést, de a javítás még mindig sokkal drágább és időigényesebb, mint az új termékek vásárlása. Ha azonban a javítás a legjobb környezetvédelmi lehetőség, mivel az összes anyagot használatban tartja és helyettesíti a nem működő anyagokat, miért nem vonatkozik ösztönző rendszerek, adómentességek stb.? A javítási ágazat jóval kevésbé káros a környezetre, mint az új termékek előállítása, de az árak nem ragadják meg ezt a dimenziót.

L’idée selon laquelle recycler nos déchets plastiques est toujours supérieure à l’incinération ne me szemble pas bien justifiedée. Le recyclingage est elle même une activité polluante alors que l’incinération permet de produire de l’électricité et potentiellement de réduire notre consommation d’énergies fossiles. Le recyclingage de nos déchets comporte des risques environnementaux, le pire étant lorsque nos déchets se retrouvent en Asie.

La primauté donnée au recyclingage est une invention de l’industrie pétrochimique pour donner bonne conscience à nous consommateurs.

Le seul dogme en matière de déchet plastique et qu’il faut en produire moins. MAIS figyelem aux effets pervers de cette décision: gâchis alimentaire, matière de substitution encore moins écoresponsable.

Úgy vélem, hogy meg kell tiltani, hogy az agrár-élelmiszeripari vállalkozások élelmiszert dobjanak ki, különösen ha gyümölcsről vagy zöldségről van szó, mert azt eladhatják vagy takarmányként adományozhatják az állattartó gazdaságoknak. A helyi hatóságok csatornákat kezelhetnének annak érdekében, hogy az élelmiszer-ipari vállalatok kapcsolatba léphessenek a mezőgazdasági üzemekkel vagy a mezőgazdasági üzemekkel az élelmiszer-ipari vállalatokkal, hogy megkönnyítsék közöttük a kommunikációt. Ezzel nem pazarlik az élelmiszer, a vállalatok ingyenes szolgáltatást kapnak az általuk nem kívánt outputok kezelése terén, és a mezőgazdasági üzem ingyenes vagy olcsó természetes takarmánnyal rendelkezik. Vannak olyan régiók és vállalatok, amelyek ezt már most is végzik, de úgy gondolom, hogy ezt Európa-szerte meg kell valósítani.

Fontosnak tartom, hogy kevesebbet vásároljunk sok dolog – például élelmiszer, műanyag stb. – hulladékainak csökkentéséért. Nagyon fontos, hogy minden egyes dolgot megfelelően újrahasznosítsunk. Véleményem szerint az európai Parlamient-nek ki kell vonnia az egyszer használatos termékeket a kereskedelemből. A polgároknak is ki kell venniük a részüket annak érdekében, hogy elkerüljék az élelmiszer-pazarlás szükségtelen szennyezését. Az Európai Parlamentnek emellett jogszabályt kell kidolgoznia azokról a kérdésekről, amelyeket az árukat Európa területére exportáló multinacionális vállalatoknak biztonságos és környezetbarát módon kell előállítaniuk. A lehető legkevesebb műanyagot kell gyártanunk, ha fenn akarjuk tartani a bolygón való életet.

Úgy gondolom, hogy mind kevesebbet vásárolunk, mind jobban ártalmatlanítunk, mivel a nagy mennyiségű hulladék képződésének ösztönzése nagyon veszélyes a környezetre, és kevesebbet vásárolunk, csökkenthetjük az élelmiszer- és műanyagfogyasztást.
Ezért úgy vélem, hogy a jó eredmények érdekében fontos, hogy a polgárok és az iparágak együttműködjenek, kevesebb műanyagot gyártsanak, és a lehető legkevesebb műanyagot próbálják felhasználni.

Úgy vélem, hogy a hulladék és a szennyezési források csökkentése érdekében fontos lenne bizonyos anyagok, például a szerves anyagok napi újrafelhasználási rendszerének elfogadása.
Ezek – ahelyett, hogy elégetnék őket – természetes komposztot jelenthetnek, ami túlzott füst- és gázkibocsátást eredményez, amelyek általában a globális felmelegedés fő jellemzőit jelentik.
Ez utóbbi sajnálatos módon még ma is nagyon nagy problémát jelent bolygónk és a jövő valamennyi generációja számára.
Minden polgárnak úgy kell éreznie, hogy minden nap beruház nemcsak az energiaforrások kiaknázásában a jó megtakarító szerepébe, hanem mindenekelőtt a felhasznált szerves anyagok napi hasznos ártalmatlanításába.
Nem hagyjuk, hogy a szerves anyagok továbbra is nagy mennyiségű hulladékot képviseljenek.
Minden csekély fellépéssel megváltoztathatjuk a világot; vigyázz!!!!!

Műanyagot és természetet nem tudunk hatékonyan kezelni. Korlátozni kell annak használatát, kotrással és elégetéssel a meglévő nagy darabokat. Nanobotok létrehozása a mikroműanyagok kezelésére.
Fogyasztásunk üteme elmarad a diagramoktól. Csak azért gondolunk, mert megadhatjuk őket, és azért, mert rendelkezésre állnak. A digitális terméknek olcsóbbnak kell lennie, mint fizikusnak. Ha az elektronika rendelkezik az ideghatásossággal, a ruházatnak is lennie kell.
A gyártóknak olyan terméket kell kifejleszteniük, amelyet eltakarhatnak vagy a fogyasztó komposztálhat.
A „hulladék” szót a továbbiakban nem szabad használni.

Véleményem szerint a fenntarthatóság kulcsának az oktatásnak kell lennie. Fiatalságként meg kell tanítanunk a nem fenntartható termékek alternatíváit, például a leányoknak szánt mosható maxipadokat vagy időszaki poharakat, a rendszeres sampon helyett samponrudakat, a műanyag helyett a bambusz fogkefe-t stb. Nem annyi emberről van szó, akik teljesen hulladékmentesen élnek, hanem az, hogy a lehető legtöbb ember kevesebb hulladékot termeljen. Rengeteg alternatívát használhatunk anélkül, hogy teljes mértékben meg kellene változtatni az életstílusát, de sajnos a legtöbbünk nem ismeri azokat, és a legtöbben még azt sem gondoljuk, hogy ez olyan kérdés, amelyet tartanunk kellene, mivel nem rendelkezünk ezzel kapcsolatos ismeretekkel. (Legalábbis hazámban)

Mindkettőt meg kell tennünk: kevesebbet vásároljunk, és jobban ellássuk őket.

Az oktatás és a tudásmegosztás az út.
A képzett emberek tudják, hogy milyen mértékben segíthetnek bolygónkon, egymáson és önmagukon is, ha felelősségteljesen viselkednek, ha felelősségteljes fogyasztók, és még inkább felelős vásárlók.

E három alapszabályban összefoglalnám a következőket:

1. Soha ne vásároljon többet, mint amennyire szüksége van. Ne csak azért vásároljon valamit, mert megfizetheti őket, vagy éppen azért, mert olcsó.
2. Amikor eldönti, hogy vásárol-e valamit, mindig kérdezze meg, hogy: „Van-e valóban szükségem erre?” „Ez olyan minőségi termékről van szó, amely hosszú ideig tart, és nem termel azonnal túl sok hulladékot?”
3. Tanítsa meg gyermekeit, hogy hogyan feleljenek bolygónkért, és jó példával járjon elöl minden baráta, családja és társai számára. Az ismeretek megosztása mellett példamutatás erősebb és kevésbé ingergazdag, mint azt mondani az embereknek, hogy mit kell tenniük.

Szeretnék minden európai polgárt megszólítani, különös tekintettel azokra, akik elegendő pénzzel rendelkeznek ahhoz, hogy három konkrétabb ötlettel vásároljanak:
1. Egy étteremben soha ne rendeljen több ételt/italt, mint amennyit elfogyaszthat. (Sokszor úgy látom, hogy az étterem elhagyása után gazdag emberek hagyják el az ételek 50 %-át (vagy többet) a tányérukra. Az éttermeknek mindig ki kell dobniuk ezt az ételt!)
2. A repülőgép vezetése többnyire hatalmas nyomot hagy, és sok más szemponthoz képest sokkal jobban károsítja bolygónkat és a környezetet. Ne csak a repülés érdekében repüljön. Mindig gondoljon kétszer, amikor egy járatot tervez, válasszon más közlekedési módokat, amikor megvalósítható, és először is gondolja át az igényeit. Például: valóban évente 20 alkalommal kell repülnem? Nem több, mint ötször annyi?
3. Ne hozzon létre hulladékot! És ha igen, használja jól. A hulladékkal kapcsolatos dilemma megoldásának legjobb módja nem a hulladék keletkezése.
Ha pedig hulladékot kell létrehoznia, válasszon el minden olyan darabot, amely vissza tud térni a ciklusra.

Mentsük meg együtt bolygónkat!
A gazdagságnak a felelősségről is kell szólnia.
Még inkább vezető szerepet tölt be.

1.Minden élelmiszer-ipari vállalat műanyagból más üvegre vagy kenderre váltja termékét.
Minden vállalkozás automatákon keresztül értékesíti termékeit (adagos automaták több funkcióval, például a megmaradt termékek számának megtartásával vagy a megmaradt folyadékok szintjének mérésével stb. annak érdekében, hogy a vállalatok megtarthassák az árusító automatákat és működtessenek), vagy olyan alkalmazottakat, ahol minden polgárnak saját edényeivel, palackjaival vagy csomagolóanyagaival kell közlekednie ahhoz, hogy beszerezze az általa keresett terméket. Emelje az árakat azok számára, akik saját csomagolás nélkül kívánnak új terméket vásárolni, vagy minden üzletben új üvegcsomagolást szeretnének kínálni. Ily módon minden polgár megszokott lesz ahhoz, hogy saját palackjait és befőtteit viselje, és valódi alom nélküli tudatot növekedjen.
Más helyzetekben, például a bort tartalmazó éttermek és a légmentes csomagolást igénylő termékek esetében a műanyag helyett más anyagokat kell használni, és az újrahasznosításnak mustnak kell lennie.
Úgy gondolom, hogy egy nap alatt mindannyian könnyen viselhetünk egy vagy két palackot az összes alkoholfogyasztási szükségletünkre, és ha vásárlásra van szükség, mindenkinek magával kell hoznia saját edényeit és üvegeit. Vagy hozzanak létre új élelmiszer-csomagolóedényt, amelynek számos nyílása van a különböző élelmiszerek számára, hogy valaki egy könnyen szállítható multi-storage/csomagolási eszközzel különféle tárgyakat vásárolhasson.

Vásároljon kevesebbet és vásároljon fenntartható módon, de megfelelően is értékesítsen. A gyártással és a környezettel kapcsolatos kérdéseket illetően másoknál nagyobb aggodalomra ad okot a műanyag csomagolás. Ez az első dolog, hogy a termőterületnek előbbre kell lépnie.

Az egyes szupermarketek által használt felesleges műanyagmennyiség, amely ráadásul gyakran nem újrahasznosítható, elég nagy. Bár a legtöbb vállalat már most is javul, például komposztálható anyagokat használ tasakokhoz és egyéb egyszer használatos csomagolásokhoz, még mindig sok terméket értékesít műanyaggal. Ami hozzáadódik ahhoz a hulladékhoz, amelyet már felgyülemlettünk.

Mi lenne tehát a megoldás? Úgy vélem, hogy közösen kell cselekednünk, mint a fogyasztók és a termelés irányítói, hogy mindkettőt megtehessük: több embert oktat arra, hogy a műanyag csomagolásban történő termékvásárlás miért károsítja a környezetet, és több hulladékmentes vásárlási alternatívát is bevezet. Néha teljesen szükségtelen lehet az élelmiszerek műanyag csomagolása, mivel a legtöbb zöldség saját „biocsomagolással” rendelkezik. Valamint a mosodai termékek, a tisztítószerek, amelyek olyan módon értékesíthetők, hogy az emberek eljussanak, és feltölthessék saját üvegedényeiket. A személyes higiéniai termékek, a pácskabda, a tej, amit a raktárakban látunk, műanyag nélkül is értékesíthetők, ha az újrahasználható tárolóedények és a tömeg szerinti vásárlás ötletei nemcsak a fogyasztók között, hanem a termelőiparban is széles körben elterjedtek.